Oceanides

Az 1780-as években a fiatal Kenton Jamaicába ment, hogy egy cukorültetvényen dolgozzon. Ám mivel meg van győződve arról, hogy nagyobb dolgokra hivatott, hamarosan válaszol a kaland és a szabadság hívására: elhagyja az ültetvényt, és csatlakozik a hajózás és a kalózkodás művészetét elsajátított legénységhez, amellyel a tengereket fedezi fel. a Karib-tenger, a Csendes-óceán vizei és a több kilométeres partszakasz, amelyek a buja erdők előjátéka. És éppen Darien dzsungelében – ahol a madarak könnyű és múló nyomokat hagynak, és egy szempillantás alatt megszaporodni látszanak – Kenton magasztosnak érzi a tudás utáni vágyát. Jól tudja: nincsenek sárkányok, unikornisok vagy sellők; de a természeti világ megfigyelésében többről van szó, mint amiről a mitológia álmodik. Felfedező természete útnak indul, új vidékek, új igazságok keresésére. Ezután leszáll egy rejtélyes szigetre, ahol az óceánidák élnek a mentő vizű tóban, csodálatos kétéltű madarak, irizáló kék tollakkal, lenyűgöző és megfejthetetlen entitások, amelyek megszállottjává válnak. Életét nekik és a szigetnek fogja szentelni, elhatározta, hogy megérti titkukat, és áldozatnak kell maradnia. Stevenson és Defoe, Conrad és Salgari tanítványa az „Oceanidákkal” Riccardo Capoferro a kalandregény nagy hagyománya előtt tiszteleg, belülről megújítva stílusjegyeit egy olyan írással, amely képes megidézni a hangulatos karibi tájakat, valamint meglepő hirtelen fordulatok, amelyek félig bezárják az ajtót az új világok felé. Azon túl, mint egy szablyacsapás, felvillan az irodalom egyedülálló ereje: elrabolni, mint a legördögibb bókát, az olvasót.