Appunti sul dolore

Szeretett édesapja 2020 júniusában, teljes világjárványban bekövetkezett hirtelen halála miatt Chimamanda Ngozi Adichie dühös leborult állapotba sodorja. A szokásos vigasztaló szavak irritálják, a rítusok formalizmusa elkeseríti, a fájdalom széttépi. De gondolatai és érzései, a gyászkezelés különböző módjainak elemzése, a nigériai és a nyugatiak, alkalmat adnak egy világos és átható meditációra az utolsó dolgokon, valamint egy szerelmes dalt annak, aki először arra tanította, hogy ne féljen az emberek ítéletétől. „Adichie a világok feltalálásának mestere. Ennek a szövegnek a harminc töredéke más perspektívát ad az olvasónak, párosulva azzal a bizonyossággal, hogy ami később jön, annak egy eredeti alkotás ereje lesz "("The New York Times Book Review"). Mit jelent meghalni egy járvány idején? Ez azt jelentheti, hogy a hír, akár egy élettelen apa képe is a Zoom hívásán keresztül érkezik; ha különböző kontinenseken élsz, és a zárlat az egész világot az otthonodhoz szegezi, az azt is jelentheti, hogy görcsösen várja a repülőterek újranyitását, hogy elérje szülővárosát és végre megünnepelje a temetés elmaradhatatlan szertartását. A Chimamanda, aki megtudja apja váratlan halálát egy csendes betegség következtében, szeretett apja vigasztalhatatlan gyermeke, de ő az a nő is, aki két világ között él, óriási különbségekkel a létezés legszembetűnőbb szakaszaihoz közeledve. ő az író, aki a rituálék jelentésén elmélkedik; ő az a feminista, aki el szeretné venni az anyát a legmegalázóbbaktól, ugyanakkor felismeri katartikus erejüket. A gyász erőszakos és fizikai, tolvaj, aki eltépi az emlékeket, félelmet és dühöt hagyva maga után. Mégis magában hordoz egy figyelmeztetést, amely valahogy előretör: „Új hang tör be az írásomba, töltve azzal a közelséggel, amit a halállal érzek, saját mulandóságom kapillárisával és nagyon éles tudatával. Új sürgősség. A fenyegető bizonytalanság érzése. Most mindent meg kell írnom, mert ki tudja, mennyi időm van még hátra ».